Többnyire jelentős mértékben, de nagy eltérésekkel drágultak a budapesti albérletek az utóbbi három évben – közölte a Cordia és az ingatlan.com. Az ingatlanhirdetési portálok adatai alapján 2020 januárja óta a fővárosban az egyszobás lakások átlagos bérleti díja 25 százalékkal, a kétszobásaké 34 százalékkal, a háromszobásaké 37 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékben, csaknem ötven százalékkal a két- és háromszobás, új építésű lakások drágultak, áruk 277 és 420 ezer forint között változik, de a csúcskategóriáért 900 ezer forintot is elkérhetnek havonta. Pesten egyszobásat ugyanakkor 138 ezer forintért is lehet találni, a panellakások…
Részletek>Címke: járvány
Harminc százalékkal nőtt a CEE-12 régió ipari és logisztikai ingatlanállománya 2022-ben
A CEE-12 régióban az összes ipari és logisztikai ingatlanállomány meghaladta a 65 millió négyzetmétert 2022 végére, amely 30 százalékkal haladja meg a 2021 végi 50 millió négyzetméteres állományt. Ebből 25 millió négyzetméter kötődik a 12 főváros, illetve azok környékének piacához. Lengyelország továbbra is őrzi vezető helyét a régióban, szektorok szerint pedig az autóipar és az élelmiszeripari cégek adják a piaci növekedés bázisát – derül ki a Colliers nemzetközi ingatlan-tanácsadó éves piaci jelentéséből. A Colliers „ExCEEding Borders” című tanulmánya az ipari és logisztikai ingatlanpiac fejlődését vizsgálta a régió 12 országában, amelyhez…
Részletek>Új automatizált raktárat épít a Florin Zrt. Szegeden
Uniós támogatással, mintegy 1,6 milliárd forintos beruházással fejleszti logisztikai rendszerét, új automatizált raktárat épít a fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint kozmetikai termékeket gyártó Florin Zrt. Barta Attila cégvezető a beruházás szerdai alapkőletételén közölte, a jövő tavaszra befejeződő fejlesztés költségeinek felét fedezi európai uniós és hazai támogatás. Az új raktárbázis kialakítása a cég ötlépcsős telephelyfejlesztési programjának záró szakasza. Az elmúlt években a Florin Zrt. 6 milliárd forintnyi beruházással korszerűsítette gyártókapacitását. A vállalkozás azonban nem rendelkezik készáruraktárral, a gyártósorról lekerülő termékeket nem tudják helyben készletezni, azokat egy logisztikai partnerükhöz szállítják, és a csomagolóanyagokat…
Részletek>Növelni kell a logisztikai szektor versenyképességét
Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja: a GDP öt százalékát állítja elő. A kormány célja, hogy 2030-ra tíz százalékra növekedjen ez az arány – áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) közös közleményében. A közlemény szerint a nemzetközi fuvarozási teljesítmény a koronavírus járvány hatására visszaesett, majd a háború és a szankciók sújtotta gazdasági környezet is súlyosan érintette az ellátási láncokat. Belföldön és külföldön is megfigyelhető piacvesztés, a bérverseny, valamint a jelentős sofőrhiány is kihívások elé…
Részletek>Több mint 200 milliárd fonttal zuhant a brit kereskedelmi ingatlanok értéke
Nem egészen egy év alatt több mint 200 milliárd fonttal zuhant a kereskedelmi célú ingatlanok piaci értéke Nagy-Britanniában, de ennek várhatóan nem lesznek olyan következményei, mint a másfél évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság idején tapasztalt értékvesztésnek – áll az egyik tekintélyes londoni gazdasági elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) hétfői tanulmányában. A cég által idézett statisztikai becslések szerint 2020 végén – telekárak nélkül – 899 milliárd font volt a nem lakóingatlanként szolgáló épületek értéke, és ez 2022 közepére valószínűleg ezermilliárd font (hozzávetőleg 433 ezer milliárd forint) környékére emelkedett. Azóta…
Részletek>Bővítik a kolozsvári repülőteret az utasok nagy száma miatt
Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt; a beruházás értéke 365 millió lej (28 milliárd forint), melyből 129 millió (9,8 milliárd forint) uniós finanszírozás – közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége. Erdély legnagyobb és Románia második legnagyobb repülőterén évek óta gondot okoz a zsúfoltság. Most elsősorban az induló külföldi járatok utasterminálját növelik, 7200 négyzetméterrel, és két új beszállókaput is nyitnak, illetve a gépek parkolóját is megnövelik 9000 négyzetméterrel. Új beszállókaput nyitnak ugyanakkor az induló belföldi járatok…
Részletek>Leszállítanák a robogókról a külföldi turistákat Balin
Az indonéziai Bali kormányzója azt tervezi, hogy a közlekedési szabályok sorozatos megsértése miatt megtiltja a külföldi turisták motorkerékpár-használatát – számolt be a tervről a BBC. „Nem kellene ing, ruha vagy bukósisak, sőt jogosítvány nélkül motorozgatni a szigeten” – mondta I Wayan Koster kormányzó. Az elképzelés szerint akik saját használatú közlekedési eszközt akarnak, a kétkerékűek helyett az utazási irodáktól kölcsönözhetnének autót. A helyi rendőrség adatai alapján február végétől március elejéig több mint 171 külföldi szegte meg a közlekedési szabályokat. Egyesek még hamis rendszámot is használtak. A Balira látogatók gyakran bérelnek motort, hogy…
Részletek>Tavaly csaknem 88 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma
Tavaly több mint 21 millió utast fogadtak a romániai repülőterek, ami mintegy 88 százalékos növekedést jelent a 2021-es évhez képest – közölte a romániai repülőterek egyesülete. Az elmúlt évekre vonatkozó statisztikai adatok szerint 2020-hoz mérten a romániai légi kikötők utasforgalma csaknem megháromszorozódott, hiszen 2020-ban – amikor érvényben voltak a legszigorúbb korlátozási szabályok a koronavírus-járvány miatt – a romániai repülőtereket 7 200 750 utas használta. Tavaly viszont a számuk elérte a 21 015 948-at. Ugyanakkor a tavalyi utasszám 9,5 százalékkal maradt el a koronavírus-járvány előtti, 2019-es adatoktól. Ennek ellenére a szakmai…
Részletek>Mintegy 700 millióan utaztak tavaly a MÁV-Volán-csoport járatain
Tavaly csaknem 700 millióan utaztak a MÁV-Volán-csoport, vagyis a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain — tájékoztatott a MÁV Zrt. Azt írták, reményeik szerint idén a közösségi közlekedésnek lendületet adhat az üzemanyagárak emelkedése, az utasok igényeire a korábbiaknál is jobban figyelő új menetrend, a teljessé vált, 40 KISS motorvonatot tartalmazó flotta és a szinte már csak korszerű motorvonatokkal kiszolgált elővárosi vasúti forgalom. Ugyanakkor a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új és komfortos járművel bővülő autóbusz-állománya is hozzájárulhat ahhoz, hogy még többen válasszák a közösségi közlekedést. A MÁV-Start járatain 2022-ben…
Részletek>Budapest Airport: a forgalom tavaly év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát
Az éves forgalom 216 százalékkal haladta meg a 2020-ast, a pandémia első évét és 164 százalékkal a 2021-est, annak második évét. A legforgalmasabb hónap 2022-ben az augusztus volt, 1 299 814 utassal. A közlemény szerint 2022-ben Budapestről 140 célállomásra lehetett repülni, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-ben elérhető desztinációk számával. Kiemelték, a hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden desztináció visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is. A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és 4 új…
Részletek>