Továbbra is a kecskeméti Mercedes-Benz gyár marad a CLA bölcsője: a 2013-ban piacra dobott CLA Coupé nagy sikere után most a kompaktautó-modell második generációjának gyártása veszi kezdetét, elődjéhez hasonlóan kizárólagosan Kecskeméten. Ezzel a Mercedes-Benz Cars zökkenőmentesen folytatja azt a tavaly elkezdett sorozatot, amelynek során 2018-ban rekordidő alatt az új kompaktautó-család négy új modellje gördült le sikeresen három kontinens öt gyártási helyszínén a gyártószalagokról: az A-osztály Rastattban, Kecskeméten és Uusikaupunkiban (Finnországban), az A-osztály limuzinja Aguascalientes-ben (Mexikó), az A-osztály hosszított verziója Pekingben (Kínában), és az új B-osztály Rastattban. Ezt az egymást szorosan…
Részletek>Kategória: Autóipar
Közeleg a tízezer milliárd forintos álomhatár
A nemsokára kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke hamarosan elérheti a tízezer milliárd forintot – hangzott el az Enmech Hungary Kft. sajtótájékoztatóján. Az autóipari alkatrészgyártó társaság 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti. Az ágazat tavaly csaknem 8500 milliárd forintot termelt és 172 ezer munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon. Az Emnech anyavállalatának európai vezetője közölte, hogy az új üzem termelése októberben indulhat el. Wolfgang Bochtler (képünkön), a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója hozzátette, hogy a Pest…
Részletek>Adatátviteli céget vásárol a Bridgestone mobilitási szolgáltatásai fejlesztéséhez
Járműelektronikai adatátviteli technológiában piacvezető vállalatot vásárol fel a mobilitási szolgáltatásainak fejlesztéséhez a Bridgestone autóipari beszállító konszern – közölte a Bridgestone Europe. A tájékoztatás szerint a Bridgestone Europe, a Bridgestone Corporation Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régióért felelős leányvállalata 910 millió euróért 100 százalékban felvásárolja a TomTom csoport telematikai üzletágát, a TomTom Telematics vállalatot. A digitális flottamegoldás-szállító cég akvizíciójával a Bridgestone olyan adatplatformot hoz létre a hálózatba kapcsolt járművek számára, amellyel piacvezetővé léphet előre a mobilitási szolgáltatások terén a régióban. A TomTom szenzorokból, adatplatformokból és elemzésekből származó adatok gyűjtését végző telematikai technológiája…
Részletek>Az Opel az idén is növekedést tervez Magyarországon
Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon. Az Opel Magyarország honlapján közölte: 12 336 eladott autóval, 7,4 százalékos növekedéssel és 7,74 százalékos piaci részesedéssel zárták 2018-at. Megjegyezték: az eladások több mint húsz százaléka városi terepjáró (SUV) volt. Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője tájékoztatása szerint megújul a haszonjármű portfólió, és felfrissítik személyautó-palettát is. A márka megjelenik egyebek mellett egy plug-in hibrid SUV-val…
Részletek>Önvezető járműtechnológiai együttműködésre készül a német autóipar
Együttműködésre készülnek a nagy német autóipari vállalatok a vezető nélküli járműtechnológia közös fejlesztése érdekében – írta a német Manager Magazin hírportál. A lap értesülése szerint a nagy német autógyárak és alkatrész-beszállító cégek, a Volkswagen, a BMW, a Daimler, illetve a Bosch és Continental vizsgálják az együttműködés lehetőségeit az önállóan navigáló, önvezető járművek technológiájának kifejlesztésében. A kezdeményezés mögött a Volkswagen AG vezérigazgatója, Herbert Diess és a BMW fejlesztési igazgatója, Klaus Frölich áll. A lap úgy tudja, hogy a tervezett együttműködés elméletileg nyitva áll más vállalatok előtt is. A BMW és a…
Részletek>A gazdagok jobban teljesítenek: a prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült Magyarországon
A prémium autók szegmense 9,5 százalékkal bővült 2018-ban az új autók magyarországi piacán, ahol az eladott 136 601 személyautóból 12 949 prémium kategóriás volt. A teljes piacot tavaly 17,5 százalékkal tornászta feljebb az alacsonyabb kategóriák válság után lendületet vett kereslete, a prémium szegmens ugyanakkor évek óta stabilan tíz százalék körül bővül. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) húsz márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek 72,5 százalékát három márka – a Mercedes, a BMW és az Audi – uralja, felváltva osztozkodva az első helyeken. A BMW tavaly bejelentett több mint egymillió eurós beruházását…
Részletek>Több mint 700 ezer Dáciát értékesítettek tavaly
Eddigi legjobb évét zárta a Dacia üzem, amely 700.798 gépkocsit értékesített 2018-ban. Ez hétszázalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest — írja az Agerpress. E szerint hét év alatt megduplázta eladásait a Renault-csoporthoz tartozó gyártó, amely 2012-ben meghaladta a 350 ezres, 2013-ban a 400 ezres, 2014-ben az 500 ezres, 2017-ben pedig a 600 ezres küszöböt. A külföldi eladások 5,5 százalékkal nőttek 2018-ban, több mint 646 ezer járművet értékesítettek a külföldön. Európában a tizennegyedik legkeresettebb márkának bizonyult a Dacia 511 ezer eladott járművel, ami 2,9 százalékos piaci részesdést jelent. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban,…
Részletek>Lada: ambiciózus magyarországi tervek
A Lada Hungary Kft. rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az egy százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a három százalék megszerzésére törekszenek – mondta Pataki András a cég vezetője. Hozzátette, a társaság tavaly 879 új autót értékesített Magyarországon, így a Lada a piac 0,6 százalékát birtokolta. Ez az eredmény némileg elmarad a társaság 2017-es teljesítményétől, amikor 1065 járművet tudtak eladni. Pataki kiemelte, a piaci részesedés növelése érdekében ki kell bővíteni az orosz járműgyártó az Avtovaz által gyártott Lada személyautók magyarországi termékpalettáját. Ezen felül a gyártónak a motorizáció fejlesztésére…
Részletek>Több mint tíz százalékos leépítést jelentett be a Jaguar Land Rover
Több mint tíz százalékos leépítést jelentett be csütörtökön a Jaguar Land Rover (JLR). A legnagyobb brit autógyártó már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság, főleg a megállapodás nélküli Brexit kilátása jelentős terheket ró a cégre. A bejelentés szerint a JLR 4500 munkahelyet számol fel. Az intézkedés várhatóan a nagy-britanniai üzletágat érinti a legnagyobb mértékben. A vállalat brit telephelyein negyvenezren dolgoznak. Ralf Speth vezérigazgató az intézkedést indokolva nem nevezte meg külön a Brexitet a leépítés okai között, de úgy fogalmazott: a vállalatnak a geopolitikai és…
Részletek>Már megint rekordot döntött a szlovák autóipar
Tavaly is rekordot döntött a szlovák autóipar, az országban gyártott gépkocsik száma ismét meghaladta az egymilliót – derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által csütörtökön Pozsonyban ismertetett még nem véglegesített gyártási adatokból. A ZAP statisztikái szerint 2018-ban a négy szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia, a nagyszombati PSA és a nyitrai Jaguar Land Rover üzemeiben gyártott gépkocsik száma meghaladta az 1 millió 80 ezret. Ez 55 ezer gépkocsival több, mint az egy évvel korábbi, amikor enyhe visszaesés volt tapasztalható és az eddigi legnagyobb szám az ország történetében.…
Részletek>