A kereskedelmi légijáratok száma továbbra is elmarad a 2019-es szinttől

repülő

Az Európai Unióban közlekedő kereskedelmi légijáratok számainak nyári adatai továbbra sem érik el a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es szintet – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés a tavaly szeptemberi járatszám-adatokhoz képest, azonban 8,9 százalékkal elmarad 2019 azonos hónapjának számaitól. Ugyanez a tendencia volt tapasztalható a nyári hónapokban is júniustól augusztusig. Ezekben a hónapokban jelentős növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjainak adataihoz képest – júniusban +6,9 százalék, júliusban +7,4 százalék és augusztusban…

Részletek>

Évértékelő: Lendületben a Raben Group

Raben Group

Gazdasági stabilitást nem hozott ugyan, de a több mint 90 éves Raben Group számára így is sikeres év volt 2022. Többek között az osztrák Bexity akvizíciója és ezzel a tizenötödik európai piac megnyitása, jelentős flotta- és infrastrukturális beruházások, számos új nemzetközi összeköttetés létesítése és ambiciózus fenntarthatósági projektek jelzik, hogy a cégcsoport továbbra is lendületes fejlődési pályán halad. A globális gazdaságot fenyegető kihívások az elmúlt évben sem szűntek meg, legfeljebb jellegükben változtak. A koronavírus-járványból fakadó nehézségeket nyersanyaghiány, rekordmértékű áremelkedés és megugró infláció váltotta, ami a fogyasztóktól a szolgáltatókon át az összes…

Részletek>

Minimálisan gyorsult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménynövekedése novemberben

IHS Markit

A szűk ellátási keresztmetszetek ellenére minimálisan gyorsult az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménynövekedése novemberben. Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató szerdán végleges adatként közölte, hogy az euróövezet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 58,4 pont lett, ami ugyan kisebb a korábban előzetes adatként közölt 58,6 pontnál, de meghaladja az októberi 58,3 pontot. A gyárak továbbra is logisztikai problémákkal, valamint termék- és munkaerőhiánnyal küzdenek, ami jórészt a koronavírus-világjárvány által okozott zavarokra vezethető vissza. A novembert ugyanakkor továbbra is az erős kereslet jellemezte, nőtt a rendelésállomány, miközben a gyártók készleteket kezdtek felhalmozni a gyártáshoz szükséges nyersanyagokból.…

Részletek>

Erős maradt az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye augusztusban

IHS Markit

Erős maradt az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye augusztusban, de az ellátási láncban a koronavírus-járvány miatt kialakult zavarok továbbra is korlátozták a gyártáshoz szükséges nyersanyagok beszállítását, ami felfelé hajtja az árakat – derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének adataiból. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 61,4 pontra süllyedt augusztusban, ami február óta a leggyengébb érték, és 1,4 ponttal marad el a júliusi 62,8 ponttól. Elemzők jobb értékre, az előzetesen megadott 61,5 pontra számítottak. A BMI ötven pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, ötven pont alatti értéke pedig zsugorodását…

Részletek>

Budapest Airport: 604 ezer utas fordult meg a budapesti repülőtéren az első fél évben

Chris Dinsdale

Az első fél évben 603 585 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ennek közel felét a nyár első hónapjában; az utasforgalom jelenlegi dinamikus visszaépülése várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódni fog – közölte a Budapest Airport. A közlemény szerint a budapesti repülőtér utasforgalmi adatain jól látszik a nyári szezon kezdete, de a növekvő forgalomban az átoltottság mértéke, az utazási korlátozások enyhítése és a Budapestről egyre több célállomásra induló repülőjáratok száma is komoly szerepet játszik. Ismertetik: az év első negyedévében tapasztalt stagnálást áprilisban és májusban mérsékelt növekedés követte, de júniusban…

Részletek>

Bulgárián keresztül épül meg a Török Áramlat második ága

Bulgária és nem Görögország területén át vezet majd a Török Áramlat gázvezeték második ága Európa felé – jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter. A miniszter, aki a kétoldalú kormányközi vegyes bizottság ülésén vett rész, azt mondta, hogy a második vezeték „Bulgárián, Magyarországon és Szerbián át épül majd”. A vezeték egyenesen a Fekete-tengeren át vezet majd Bulgáriába. A Török Áramlat első, a török belső piacra irányuló vezetékében 2020. január 1-jén indul el a gáz – tette hozzá. A tervek szerint a csővezeték mindkét szálának éves kapacitása 15,75 milliárd köbméter lesz. A…

Részletek>

Az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második fórumra 37 vezető látogat Pekingbe

Összesen 37 kormány-, illetve államfő, valamint egyéb vezető jelezte részvételét az április 25. és 27. között Pekingben tartandó második Egy övezet, egy út fórumra – jelentette be Vang Ji kínai külügyminiszter. Elmondta, Magyarország mellett több európai állam, így például Ausztria, Csehország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Portugália és Svájc vezetői is részt vesznek majd az április 27-én, a fórum alkalmával zajló csúcstalálkozón, amelyen ott lesznek az Új Selyemút-tervként is ismert kezdeményezés más érdekeltjei, a többi között Oroszország, Mongólia, Pakisztán, Vietnam, Thaiföld, Szingapúr, a Fülöp-szigetek, Chile és Egyiptom vezetői is. Hozzájuk csatlakozik majd…

Részletek>

Átnevezték a szkopjei Nagy Sándor repülőteret

wizzair

A Görögországgal fennálló vitás kérdéseket rendezendő Macedónia megváltoztatta a szkopjei repülőtér elnevezését, az eddig Nagy Sándor nevét viselő légikikötőt Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatták. A macedón kormány keddi ülésén arról is döntöttek, hogy a macedón-szerb határt a macedón-görög határral összekötő autópályát is átnevezik, az eddigi Nagy Sándor nevet Barátságra cserélik. Zoran Zaev miniszterelnök a névváltoztatásról januárban Davosban, a Világgazdasági Fórum helyszínen tárgyalt Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel. A szkopjei repülőtér 2006. december 27-én vette fel Nagy Sándor nevét az akkori jobboldali, Nikola Gruevszki vezette kormány javaslatára. Gruevszki kormánya tíz év alatt számos…

Részletek>

Nem vak, bátor: Görögországban terjeszkedik a GEFCO

A GEFCO Csoport, az ipari logisztika globális piaci szereplője és az autóipari logisztika európai vezetője a hónap elején hivatalosan megnyitotta görög leányvállalatát. „A komplex ellátási láncok irányításában és optimalizálásában egyedülálló szakértelemmel rendelkező vállalatként örömmel hoztuk el integrált logisztikában szerzett tapasztalatunkat görög ügyfeleinknek. Szeretnénk segíteni, hogy a gazdasági teljesítmény és a szolgáltatás minőségének tekintetében – mind rövid, mind hosszú távú – támogassuk görögországi partnereinket céljaik elérésében” – mondta Luc Nadal, a GEFCO Csoport igazgatótanácsának elnöke. Azzal, hogy Görögországban, vagyis egy olyan országban alapít leányvállalatot, amely dinamikus növekedési potenciállal rendelkezik a régióban,…

Részletek>

Sieradzon a Tetra Pak új régiós vezérigazgatója

Kinga Sieradzont nevezték ki vezérigazgatónak a Tetra Pak a Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot magába foglaló Poland & Danube régió élére. Sieradzon, a világ vezető élelmiszer feldolgozó- és csomagolóanyag gyártó vállalatának új regionális vezérigazgatója 22 éve dolgozik a Tetra Paknál. Karrierje során számos vezető pozíciót töltött be Európa különböző országaiban, Lengyelországtól Svájcon keresztül Görögországig. Sieradzon mostani kinevezése előtt stratégiai ügyfélkapcsolati igazgató pozíciót töltött be a svájci központban, ahol globális ügyfelekkel dolgozott együtt. Az új vezérigazgató szerint a Tetra Paknak továbbra is arra kell koncentrálnia, hogy innovatív és testreszabott megoldásokat kínáljon ügyfeleinek,…

Részletek>