A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…
Részletek>Címke: intermodális
Budapest körül logisztikai gyűrű, Debrecen környékén intermodális terminál épül
Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre — jelentette ki az építési és közlekedési miniszter. Lázár János egy gimnázium új épületének átadásán arról beszélt, hogy mivel az új oktatási intézmény a logisztikát, az informatikát és pénzügy-számvitelt tűzte zászlajára, fontos szerepe lehet a kormány terveiben. Úgy fogalmazott: „meg kell vizsgálni, lehet-e a Kárpát-medence kelet és nyugat között, észak és dél között, a kultúrák találkozásánál most már nem kompország, hanem inkább hídország”. A szónak abban az értelmében, hogy vasútvonalaival,…
Részletek>GFM: elindult a logisztikai park címpályázat
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) honlapján elérhetővé vált a Logisztikai Park Címpályázat, amelyben a logisztikai parkok intermodális logisztikai park, regionális logisztikai park vagy helyi logisztikai park minősítést szerezhetnek. Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a GFM közleményében kiemelte, hogy a kormány által létrehozott új minősítési rendszer célja egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszer létrehozása, amelyben a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósulnak meg. Az ágazat jelenleg a GDP öt százalékát állítja elő, a kormányzat célja, hogy ez tíz százalékra nőjön, amellyel tovább erősíthető a magyar gazdaság…
Részletek>Logisztikai fejlesztés a Raben Trans European Hungary Kft.-nél
A Raben Trans European Hungary 7,5 millió euró (közel hárommilliárd forint) beruházást hajtott végre Dunaharasztin, ahol a logisztikai átrakó raktári területet 75 százalékkal hétezer négyzetméterre bővítette. A holland cégcsoport magyar részlegének új logisztikai létesítményét a napokban adták át. Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft ügyvezető igazgatója az átadó ünnepségen elmondta: a beruházás hozzájárul a cég nemzetközi gyűjtőszállítmányozási tevékenységének jövőbeli növekedéséhez. A cég az új, mintegy 3400 négyzetméteres létesítménnyel együtt elegendő cross-dock kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy lépést tartson a következő öt évre várt forgalombővüléssel – tette hozzá. Az ügyvezető…
Részletek>Évértékelő: Lendületben a Raben Group
Gazdasági stabilitást nem hozott ugyan, de a több mint 90 éves Raben Group számára így is sikeres év volt 2022. Többek között az osztrák Bexity akvizíciója és ezzel a tizenötödik európai piac megnyitása, jelentős flotta- és infrastrukturális beruházások, számos új nemzetközi összeköttetés létesítése és ambiciózus fenntarthatósági projektek jelzik, hogy a cégcsoport továbbra is lendületes fejlődési pályán halad. A globális gazdaságot fenyegető kihívások az elmúlt évben sem szűntek meg, legfeljebb jellegükben változtak. A koronavírus-járványból fakadó nehézségeket nyersanyaghiány, rekordmértékű áremelkedés és megugró infláció váltotta, ami a fogyasztóktól a szolgáltatókon át az összes…
Részletek>Átadták Európa legnagyobb szárazföldi intermodális logisztikai terminálját Fényeslitkén
Rekordidő alatt, több mint 40 milliárd forintos magánberuházásból épült meg Európa legnagyobb és legmodernebb, zöld koncepciójú szárazföldi intermodális terminálja Fényeslitkén, a magyar-ukrán határ közvetlen közelében. A széles és normál vasúti nyomtáv találkozásánál fekvő East-West Gate (EWG) évente akár egymillió darab húszlábas konténert is át tud rakni, és alkalmas kamionok, illetve hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására. Az EWG jelentős kapacitással rendelkezik mezőgazdasági termékek átrakására is, így hamarosan az ukrán élelmiszerexport legnagyobb vasúti központja lehet. Az átadón begördült a terminálra az első ukrán mezőgazdasági árukat szállító szerelvény. Az előkészítő munkálatokat követően 2021…
Részletek>Új vámudvar nyílt a fényeslitkei East-West Gate terminálon
Korszerű eszközökkel és technológiával felszerelt vámudvar nyílt a fényeslitkei East-West Gate (EWG) vasúti terminálon – közölte az EWG. Az új létesítmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik, és az egyetlen belföldi vámudvar, amelyhez normál és széles nyomtávú vasút egyaránt csatlakozik. Az EWG ezért az Ukrajna és Magyarország közötti vasúti forgalom bővülésére számít, de jelezték, hogy a világ bármely vasúti és közúti árufuvarozója előtt nyitva állnak. A legmodernebb technológiákkal, adatátviteli- és telefonhálózattal, informatikai eszközökkel felszerelt vámudvar szolgáltatásait bármely, vasúton vagy közúton a terminálon…
Részletek>Bekapcsolja az East-West Gate terminált az EUROGATE a nemzetközi vasúti logisztikai hálózatba
Együttműködési megállapodást kötött Európa vezető konténerterminál-üzemeltetője, a EUROGATE csoport hazai vasúti leányvállalata, az EUROGATE Rail Hungary Zrt. (ERH) az East-West Gate (EWG) beruházójával, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják az európai vasúti áruszállítási útvonalhálózatba – közölte az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. Az együttműködési megállapodást Christopher Beplat, az ERH anyavállalata, az EUROGATE Intermodal GmbH ügyvezető igazgatója és Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója írta alá. A közlemény szerint a megállapodás révén az EUROGATE Rail Hungary Zrt. ügyfelei számára közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a kontinens legnagyobb és legmodernebb szárazföldi terminálja, az…
Részletek>A Raben csoport megvásárolta az osztrák Bexity vállalatot
Megállapodást írt alá a holland székhelyű Raben csoport, Európa egyik nemzetközi logisztikai szolgáltatója az osztrák Bexity vállalat 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról a céget eddig tulajdonló Mutares vállalattal – közölte a Raben. A tájékoztatás szerint a még 2021 decemberében kezdeményezett tranzakciót a napokban hagyták jóvá a hatóságok, az ügylettel a bécsi székhelyű Bexity több mint ötszáz munkavállalója és 16 telephelye csatlakozik a Raben csoporthoz. Ewald Raben, a Raben csoport vezérigazgatója a közleményben kiemelte, Ausztria jól illeszkedik vállalatuk európai térképére, hidat képez Németország és Olaszország, valamint Közép-Európa országai között. A közleményben ismertetik,…
Részletek>Kétszámjegyű növekedés az intermodális áruforgalomban
Újra erőre kapott tavaly a közúti fuvarozás, a vasúti és vízi némileg csökkent, több mint tizenhárom százalékkal bővült viszont a hazai intermodális áruforgalom, és e növekedés folytatódik – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az általuk készített felmérés alapján. Az elemzés szerint tavaly még meghatározó volt a koronavírus-járvány hatása az árufuvarozásban, ugyanakkor a közúti szállítás a 2020-as jelentős visszaesés után erőre kapott. Az MLSZKSZ azzal számol, hogy orosz-ukrán konfliktus miatt megnehezül, lelassul és megdrágul az áruszállítás keleti irányban – írták. Mozgalmas évet tud maga mögött a globális logisztika.…
Részletek>