GFM: meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat

TEFU teherfuvarozás

A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését – jelentette be a minisztérium. A kormány döntése szerint egyfelől a jelenlegi 3,5 forintról 2024-től majdnem háromszorosára, tehát tíz forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg. A kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe. A versenyképességet növelő intézkedések…

Részletek>

A kereskedelmi légijáratok száma továbbra is elmarad a 2019-es szinttől

repülő

Az Európai Unióban közlekedő kereskedelmi légijáratok számainak nyári adatai továbbra sem érik el a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es szintet – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés a tavaly szeptemberi járatszám-adatokhoz képest, azonban 8,9 százalékkal elmarad 2019 azonos hónapjának számaitól. Ugyanez a tendencia volt tapasztalható a nyári hónapokban is júniustól augusztusig. Ezekben a hónapokban jelentős növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjainak adataihoz képest – júniusban +6,9 százalék, júliusban +7,4 százalék és augusztusban…

Részletek>

Nagy: 2030-ra duplájára növekedhet a logisztikai és szállítmányozási szektor részesedése a GDP-ből

Nagy Márton

A logisztikai és szállítmányozási szektor jelenleg a GDP öt százalékát állítja elő, amely 2030-ra tíz százalékra emelkedhet, és ezzel tovább erősíthető a magyar gazdaság összekapcsoló hídszerepe – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián. A közeljövőben számos nagy ipari beruházás érkezik Magyarországra, amelyek szükségessé teszik a szállítás továbbfejlesztését is. A közvetlen működő tőke (FDI) beáramlása miatt 2030-ra a GDP-ben az export aránya a jelenlegi 70-ről 100 százalékra, a feldolgozóiparé pedig húszról harminc százalékra nő. A megnövekedett gyártási kapacitások miatt pedig fontos, hogy a megnövekedett logisztikai feladatokat a hazai szereplők biztosítsák.…

Részletek>

A Waberer’s megvenné a Petrolsped Szállítmányozási Kft.-t

Waberer's

Előzetes megállapodást írt alá a Waberer’s International Nyrt. a vasúti logisztikai szegmensben is működő Petrolsped Szállítmányozási Kft. 51 százalékos üzletrészének megszerzéséről – közölte a vállalat. Az előzetes megállapodás keretében a felek megegyeztek a vételárban és a főbb szerződéses feltételekben, amely a tranzakció zárásával, várhatóan 2023 utolsó negyedévében válik kötelező érvényűvé – közölte a Waberer’s. A magyar tulajdonban lévő Petrolsped csoport Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társasága, amely – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint…

Részletek>

Duna House csoport: lejtmenetben

Duna House

A Duna House csoport 838,6 millió forint adózott eredményt és 7,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a második negyedévben, előbbi hét százalékkal, utóbbi viszont 21 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől. Hozzátették, hogy a cégcsoport adózott eredménye idén az első fél évben 1,53 milliárd forint volt, míg az előző év azonos időszakában a nyeresége 1,41 milliárd forintot tett ki. A Duna House konszolidált árbevétele a 2022 első hat hónapjában elért 12,94 milliárd forint után idén január és június között meghaladta a 16,56 milliárd forintot. Az egyes…

Részletek>

Fejlesztette csomaglogisztikai üzemét Nagykanizsán a Magyar Posta

Magyar Posta

Automatizált szállítópályát helyezett üzembe a Magyar Posta Zrt. Nagykanizsán a március óta működő csomaglogisztikai üzemében — közölte a vállalat. Az új szállítópályának köszönhetően lényegesen hatékonyabban és gyorsabban zajlik a csomagok szortírozása és feldolgozása a jelenleg 88 dolgozót foglalkoztató nagykanizsai üzemben – írja a cég közleményében. Hangsúlyozzák: az online vásárlások volumenének dinamikus növekedése a Magyar Postát logisztikai infrastruktúrájának folyamatos fejlesztésére sarkallja annak érdekében, hogy ügyfeleit XXI. századi minőségben szolgálja ki. A társaság digitalizálja és automatizálja a raktártechnológiát, szállítópályákat helyez üzembe, modernizálja a szállítójárműparkját, és növeli csomagautomatáinak számát. Horváth Tamás, a Magyar…

Részletek>

Aláírták az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését

Gyorsforgalmi út

Augusztus végéig lezárják a megvalósíthatósági tanulmány engedélyezési eljárását, majd a kormányhatározat megjelenése és a műszaki terv elfogadása után elindulhat az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út kivitelezőjének kiválasztási folyamata – közölte Békés megye önkormányzata. Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a napokban aláírta az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését – idézi a közlemény Zalai Mihályt, a Békés Vármegyei Közgyűlés elnökét. A négysávosra tervezett út több mint 120 kilométer hosszan fut majd, de a projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával, amely egy öt kilométeres szakaszt jelent. E mellett Araddal is összekapcsolják…

Részletek>

Megnőtt az ingatlanpiaci kereslet az otthonteremtési szabályokban bejelentett változtatások után

lakas, ház vásárlás

Megbolygatták a szezonális ingatlanpiaci trendeket a falusi és a városi családi otthonteremtési támogatással (csok), valamint a babaváró támogatással kapcsolatban bejelentett változások: június közepéhez képest júliusban 16 százalékkal nagyobb vevői aktivitást mért a Duna House az ingatlanpiacon – közölte az ingatlanközvetítő. „A tavalyi év mélyrepülése után máris kezdetét vette a 2023 második félévétől várt felívelés, a csok-változások bejelentésének hatására a szokásos nyári uborkaszezon helyett egyre intenzívebb vevői érdeklődésről számolnak be az ingatlanszakértők” – idézték a közleményében a Duna House PR és elemzési vezetőjét, Benedikt Károlyt. A szakértő szerint a vásárlók érdeklődésének…

Részletek>

Növelte hatékonyságát a CE Glass Zrt.

CE Glass

Uniós támogatással, mintegy félmilliárd forintos beruházással a gyártás és a belső logisztika hatékonyságát növelő fejlesztéseket hajtott végre Szeged határában lévő üzemében a hőszigetelő és biztonsági üvegeket gyártó CE Glass Zrt. Varga Gusztáv vezérigazgató a 351,9 millió forintos támogatással megvalósult beruházás bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozás érzi a gazdaság lassulását. Az elmúlt három évtized tapasztalatai alapján azonban éppen ilyenkor kezdenek fejlesztésekbe, hogy a nehézségeket követő fellendülés idején mindenkit magasabb minőségben, pontosabban tudjanak kiszolgálni. Hozzátette: az elmúlt évek kimagasló eredményei adnak mozgásteret a beruházásokhoz. A cég által gyártott, kiváló energetikai tulajdonságokkal rendelkező,…

Részletek>

Több mint 20 százalékkal nőtt a személyautók gyártása az első fél évben Csehországban

Skoda

Csehországban az első fél évben 738 454 személygépkocsit gyártottak, 21,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a cseh autóipari szövetség. A számok már közelítenek a válság előtti utolsó év, 2019 adataihoz, de még nem érik el azokat – mutat rá a szövetség. Folyamatosan emelkedik az elektromos és hibrid meghajtású autók száma. A január – júniusi időszakban a három csehországi autógyár 66 771 darab elektromos és 24 514 darab hibrid meghajtású kocsit állított elő, ami több mint 12 százalékos növekedés. A legnagyobb cseh autógyár, a német Volkswagen konszernhez tartozó…

Részletek>